Isteni kiválasztás vagy egyéni döntés

Ebben a cikkben egy fontos kérdést szeretnék körbejárni, mégpedig azt, hogy mi az, ami meghatározó az Istennel való kapcsolatban. Ő választ ki, vagy én döntök mellette. A Biblia egyértelműen beszél arról, hogy van kiválasztás Isten részéről, de vajon ez tőlem független, vagy van benne személyes felelősségem.

Ezért tehát nem azé, aki akarja, és nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.
Mert így szól az Írás a fáraóhoz: Éppen arra rendeltelek, hogy megmutassam rajtad hatalmamat, és hogy hirdessék nevemet az egész földön.
Ezért tehát akin akar, megkönyörül, akit pedig akar, megkeményít.
Rómaiakhoz írt levél 9,16-18.

A fenti bibliai idézetet olvasva sokakban felmerül a kérdés, ha az örök élet ajándéka, a bűnbocsánat, a kegyelem Isten akaratán múlik és nem az enyémen, akkor hol az isteni igazságosság, miért kéri számon rajtam, ha nem élek neki tetsző életet. Álljunk meg egy kicsit ennél az idézetnél és gondolkodjunk el azon, hogy mit is akart Pál tanítani ezen keresztül.

Témánk megértéséhez néhány alapvető bibliai kijelentés adjon támpontot. Isten harmóniában van önmagával, tökéletes. A Bibliában adott kijelentések nem ellentétesek Isten személyét, terveit illetően.
Egy kérdéses kijelentés megértését a kontextus (szövegkörnyezet) segít megérteni. Nem szabad kiragadni az üzenetek környezetükből. Ez igaz mind a szűkebb, mind a tágabb környezetre. Tágabb környezet alatt az egész Bibliát értem. Nézzük meg, mit mond a Biblia Istennel és tervével kapcsolatban.

1. Isten a szeretet
Az, aki szeretetben él nem tesz rosszat szeretteivel. Igyekszik arra, hogy mindenkinek minél jobb legyen. Természetesen nem akadályozhatunk minden rosszat szeretteink életében, de biztos, hogy jót kívánunk számukra, és mindent biztosítunk annak érdekében, hogy ez a jó az életük része legyen. Isten a szeretet nincs szándékában senkivel rosszat tennie, mindent biztosít arra, hogy az a jó, amit ő eltervezett számunkra azt meg is kaphassuk. Viszont bármennyire szeretünk valakit és felkínáljuk számára pl. segítségünket még nem biztos, hogy ezt ő igénybe is fogja venni. Tehát Isten hiába akarja adni a jót, ha mi nem kívánjuk Tőle átvenni. Isten a szeretet, ő jót tervezett nekünk. (János evangéliuma 3,16; Római levél 5,8; János I. levele 4,9; 4,19; Tituszhoz írt levél 3,4)

2. Isten azt akarja, hogy mindenki üdvözüljön
A Biblia kijelentése határozottan azt tárja elénk, hogy Isten terve és akarat az, hogy mindenki eljusson az igazság megismerésére és az örök életre. Ha Isten akarata az, hogy mindenki üdvözüljön, akkor világos, hogy nem fogja elzárni a megtérés lehetőségét senkitől sem önkényesen. Nem fordulhat elő, hogy valaki őszintén keresi a megtérést, de Isten ezt nem akarja és ezért neki nem ad kegyelmet. (János evangéliuma 3,16; Apostolok Cselekedetei 17,30; Timóteushoz írt I. levél 2,3-4.)

3. Isten nem gyönyörködik a bűnös ember halálában
Ha egy bűnös megkapja bűnei jogos büntetését, ez fáj Istennek. Nem örül, ha valaki bűnben hal meg. Ha ennek nem örül Isten, akkor nyilván nem teszi lehetetlenné a kegyelem megtalálását csak azért, mert Ő így akarja. (Ezékiel 33,11; Ézsaiás 55,7)

4. Személyes felelősségünk van
Minden embernek számot kell majd adni életéről. Igazságtalanság lenne azért számot adni, amiről nem tehetünk. Ha van személyes felelősségünk – és van – akkor az igazságosság azt követeli meg, hogy azért adjunk számot, amiben személyes felelősségünk van. Márpedig azt, hogy bűnben élünk vagy ebből megtérünk, Isten rajtunk fogja számon kérni, mert mi tehetünk róla. (Római levél 2,6; Zsidókhoz írt levél 9,27; Jelenések könyve 20,12)

A fentiek olyan kijelentések, melyek áthatják az egész Szentírást, tehát ezek fényében kell értelmezzük a római levélből idézett szavakat is. De akkor hogyan is értelmezzük, hogy: nem azé, aki akarja, nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené, mert könyörülök azon, akin könyörülök?

A továbbiakban nézzük meg a példának felhozott fáraó esetét. Ha fellapozzuk Mózes II. könyvének 5-9. fejezeteit és jobban szemügyre vesszük a fáraó viselkedését, akkor sokkal közelebb leszünk kiinduló igénk megértéshez.

Isten Mózest megszólítja, hogy menjen a fáraóhoz és kérje Izráel szabadon bocsátását, hogy a pusztában imádhassa Istenét.

Bocsásd el népemet, hogy ünnepet szentelhessen nekem a pusztában!
II. Mózes 5,1

A fáraó reakciója a következő volt:

Kicsoda az Úr, hogy hallgassak a szavára és elbocsássam Izráelt? Nem ismerem az Urat, és nem bocsátom el Izráelt.
II. Mózes 5,2

Mózes és Áron tovább próbálkozott és ezt mondta:

Találkoztunk a héberek Istenével. Hadd menjünk azért háromnapi útra a pusztába, hogy áldozzunk Istenünknek, az Úrnak, azért, hogy ne verjen meg bennünket dögvésszel vagy fegyverrel.
II. Mózes 5,3

A fáraó szerinted engedett nekik? Nézzük csak:

Mózes és Áron! Miért akarjátok elvonni a népet a munkától? Menjetek, folytassátok a kényszermunkát! Már így sok a mihaszna nép az országban – mondta a fáraó – és ti még abba akarjátok hagyatni ezekkel a munkát?!
II. Mózes 5,4-5.

Mit látsz ebből a párbeszédből? A fáraó megértő volt Isten üzenetével kapcsolatban? Sőt, flegma, lekezelő és durva módon bánt Isten szolgáival. Teljesen világos, hogy a szíve kemény volt az isteni felszólításra. A következő döntése az volt, hogy méginkább megsanyargatta Izráel életét, szinte lehetetlenné tette helyzetét azzal, hogy a munkához szükséges alapanyagot nem biztosította számukra – azt nekik kellett előállítani – de megkövetelte, hogy ugyan annyi vályogot készítsenek, mint előtte.

Később az Úr ismét szól Mózesnek, hogy menjen a fáraó elé és mondja neki azt, amit ő parancsol.

Te mondj el neki mindent, amit én parancsolok neked…Én azonban megkeményítem a fáraó szívét,…
II. Mózes 7,2-3.

Itt jutottunk el oda, amiről az egész írásom szól, hogy a fáraó azért nem engedett az Úrnak, mert Isten megkeményítette a szívét, vagy azért, mert ő így döntött. A történet elején láttuk, hogy a fáraó hogyan viselkedett Mózessel és Áronnal, kemény és elutasító volt velük szemben, lekezelte Izráel Istenét. Ez a fáraó döntése alapján alakult így. Ekkor még nem olvassuk azt, hogy Isten arról beszélne, hogy megkeményíti a fáraó szívét. A tízcsapás előtt mondja csak az Úr, hogy mit fog tenni a fáraóval. De fontos meglátni azt is, hogy a hatodik csapás után következik be, amit az Úr mondott.

De megkeményítette az Úr a fáraó szívét…
II. Mózes 9,12

Figyeljük meg, hogy csak a hatodik csapás után történt mindez, eddig újból és újból csak olyanokat olvasunk, hogy:

„A fáraó szíve azonban kemény maradt…” 7,13
„Konok a fáraó szíve…” 7,14
„…a fáraó szíve kemény maradt…” 7,22
„…nem vette szívéra a dolgot…” 7,23
„…amikor látta, hogy enyhült a baj, konok maradt a szíve…” 8,11
„De a fáraó szíve kemény maradt…” 8,15
„De ezúttal is konok maradt a fáraó szíve…” 8,28
„De a fáraó szíve konok maradt…” 9,7

Majd csak ezek után olvassuk ezt, hogy:

De megkeményítette az Úr a fáraó szívét…
II. Mózes 9,12

Tegyük fel magunknak a kérdést: ki keményítette meg hamarabb a fáraó szívét? Maga a fáraó. Isten annyit tett, hogy állandósította azt, amit a fáraó választott.

Az Isten beszédével szembeni keménységnek maga az ember az okozója, személyes felelősségünk van abban, hogy engedünk Isten beszédének vagy sem. Viszont a folyamatos ellenállás következménye lehet, hogy némelyeket már nem akar az Úr „meglágyítani”, hagyja, hogy olyan legyen, amilyenné ő akar lenni.

Nem azé, aki akarja…
Kiinduló igénk elején olvashattuk, hogy Isten kegyelme nem az én akaratomon és igyekezetemen múlik. Isten dönti el, kin könyörül. A szövegkörnyezetben megtaláljuk ennek is a helyes értelmezését. A Róma 9,30-32. így szól:

Mit mondjunk tehát? Azt, hogy a pogányok, akik nem törekedtek az igazságra, megragadták az igazságot, mégpedig azt az igazságot, amely hitből van; Izráel viszony, amely kereste az igazság törvényét, nem jutott el a törvény szerinti igazságra. Miért? Azért, mert nem hit, hanem cselekedetek útján akarták ezt elérni…

A pogányok nem törekedtek az igazságra, mégis megtalálták, Izráel kereste, kutatta, akarta, futott utána és nem találta meg. Mi volt a probléma? Az igazságot a „maga módján” akarta megragadni (a törvény cselekedetei alapján). Akarta, futott érte, de nem kapta meg, mert nem csak az számít, hogy akarom-e az igazságot, hanem az is, hogy Isten szerint akarom-e megragadni. Ezért mondja Pál, hogy nem azé, aki akarja, és nem is azé, aki fut utána. Ez önmagában kevés. Ezért van probléma azokkal a kijelentésekkel, hogy „a magam módján hiszek”. Az Istentől jövő bűnbocsánat nem a „magunk módján” jön, hanem Isten terve szerint, ezért csak az ragadhatja meg, aki az üdvösséget az Isten szerinti módon akarja és fogja megragadni: a Jézus Krisztusba vetett hit alapján.

Összefoglalás
Isten senkit sem akar eleve megkeményíteni, hogy legyen, akin megmutathatja haragját. Mi magunk tudjuk megkeményíteni a szívünket, amit Isten bizonyos esetekben – amikor az illető makacsul ellenáll az Ő beszédének – úgy hagy.
Az isteni könyörületet nem elég akarni, nem mindegy, hogy hogyan akarom azt megtalálni. Isten Jézus Krisztust adta értünk a halálba, hogy bűnbocsánatunk legyen. Mindenki, aki Benne (Jézusban) hisz, annak adja az üdvösséget. Más utakon hiába akarjuk, hiába futunk érte nem fogjuk megtalálni.

Ha most visszakanyarodunk írásom címéhez, akkor nem a VAGY szót kell használnunk, hanem az ÉS kötőszót. Isteni kiválasztás ÉS egyéni döntés, így jut érvényre életünkben Isten terve.